Miért légy észnél gépkocsi kölcsönzés közben?

Mikor fontos a gépkocsi kölcsönzés?

Legtöbben akkor gondolunk a gépkocsi kölcsönzésre, amikor nyaralni megyünk – de legalábbis utazunk – és sokkal egyszerűbb helyben bérelni egy autót, mint a sajátunkkal elpöfögni egészen addig. Sok esetben egyébként még ez is az olcsóbbik megoldás, mert ott van egyrészt a benzinköltség, másfelől az útdíjak, meg hát a szabit se ingyen osztogatják, és ha egy hetes nyaralásból két nap vezetéssel telik, akkor még egy meg tuti azzal, hogy pihenünk. Szóval, nem mindig az az ideális, ha saját autóval megyünk. Persze van, amikor pont ez a roadtrip hangulat a buli, de az egy más jellegű utazás.

Szóval általában akkor van szükség gépkocsi kölcsönzésre, amikor az autó kényelméről nem akarunk lemondani, nem szeretnénk menetrendekhez igazodni, esetleg nagy távokat kell megtennünk, ne adj isten annyiszor átszállni, hogy az már bőven nem éri meg. Na meg persze lehet sok csomagunk is, amivel szintén nem leányálom fel le mászkálni vonatokra, távolsági buszokra.

Aztán persze van egy másik, igen népszerű helyzet, amikor a gépkocsi kölcsönzés mondhatni magától értetődően mindenkinek eszébe jut: az esküvő. Illetve a lány-, és legénybúcsúk. Mert hát a limuzin is gépkocsi, csak megsértődne, ha így szólítanánk, azokról a hiperszuper szexi járgányokról nem is szólva. Úgyhogy van itt mindenféle tökéletesen jó okunk arra, hogy autót kölcsönözzünk, de nem olyan egyszerű ez ám, mint gondolnánk.

Mi kell a gépkocsi kölcsönzéshez?

Most mondjam, hogy pénz? Ugyan nem háromszor, mint a háborúhoz, de kétszer biztosan. Ugyanis nem elég az, hogy a gépkocsi kölcsönzés minden költségét álljuk, de olyan dombornyomott kártyára is szükség van, ami hitelképes. Ez egyébként egy teljesen érthető ok. Odaadják az autót, lesznek költségek, amiket előre nem ismerhetünk feltétlenül, tehát valamennyi összeggel biztosan az adósuk leszünk, még ha az elején fizettünk is. Aztán szépen lelépünk egy a fizetett összegnél százszor értékesebb autóval. A kártyánk az egyetlen biztosíték arra, hogyha becstelen vásárlónak bizonyulnánk, akkor is viszontlátják legalább az autó eszmei értékét.

Dombornyomott kártyán túl a gépkocsi kölcsönzéshez tudnunk kell ki, avagy kik lesznek a sofőrök. Ugyanis csak akkor lesz érvényes a biztosítás – amit kössünk, könyörgöm, kössünk – ha biztosított sofőr vezetése közben történt az incidens. Ha tehát odaadtuk a haverunknak, hogy próbálja ki a gyönyörűséget, és fent nevezett haverunk jól meghúzza a verdát, akkor nem érvényes a biztosítás. Ez van. A megnevezett sofőr(ök) mindemellett csak felnőtt, jogosítvánnyal rendelkező személyek lehetnek, és legalább egy éve kellett, hogy letegyék a jogosítványt.

Mit gondoljunk át gépkocsi kölcsönzéskor?

Elsősorban azt, hogy a fentieknek mind eleget tudunk-e tenni, illetve nagyon érdemes a letéti djnak utána nézni, amit a dombornyomott kártyán majd zárolni fognak. Mert ez az összeg nem szabadul fel azonnal, hogy a gépkocsi kölcsönzés véget ért, és visszaszolgáltattuk a járművet. Ez idő, addig pedig elvben van egy csomó pénzünk, gyakorlatban meg nincs.

Persze gondoljunk olyan apróságokra is, hogy milyen váltót szeretnénk, manuálisat, vagy automatát, dieselt vagy benzines kocsit, de fontos a kiegészítőkre is gondolni, ha gyerekkel vagyunk, nyilván nem otthonról hozzuk majd magunkkal a gyerekülést.

Amikor átvesszük az autót, nézzük meg jól, milyen állapotban van. Sokan ódzkodnak a gépkocsi kölcsönzés intézményétől, mert, hogy majd jól átvernek, és tény, elég bonyolult ez, de ha nem most akarjuk megcsinálni a szerencsénket, azért nem feltétlenül akkora kockázat. Repterek nemzetközi vállalatai nem engedhetik meg maguknak, hogy az alvállalkozóik simliskedjenek, ott nemzetközi multi szabályzat foglalja rendszerbe, mit hogyan és merre. Első gépkocsi kölcsönzésnél én feltétlenül ezt a megoldást javaslom. Ha már valaki nagyon nagy góré és ismeri a dörgést, persze elkezdhet a maga szakállára próbálkozni kisebb cégeknél. Lehet ugyanolyan jó a kocsi? Lehet? Elképzelhető, hogy olcsóbb lesz az ár? Igen, bár nem garantált? És tuti, hogy átvágnak? Cseppet sem. Semmi sem biztos, csak amiről te meggyőződsz.

Úgyhogy a gépkocsi kölcsönzés átvételi részénél minden zegét zugát nézd meg az autónak, és az esetleges sérüléseket, hibákat ellenőrizd, hogy rajta van-e azon az átvételi lapon, amit aláírsz. Ha csak egy karcolás van rajta, még nyugodtan menj el vele, nem alattad fog szétesni, csak legyen rajta a papíron, hogy ne rajtad verjék le az újrafényezés árát.

A gépkocsi kölcsönzés díjai

A gépkocsi kölcsönzés általában egy adott flottát jelent cégenként. Így hát minél közelebb a dátum, annál valószínűbb, hogy már sokan foglaltak autót. Azaz kevesebb a választási lehetőség, értsd: mennek fel az árak. Minél előbb foglalsz, annál nagyobb az esélye, hogy olcsón teheted. Persze ilyenkor is lehetnek last minute esetek, ha valaki aznap mondta le és neked épp mákod van, rajtad áll, akarsz-e hazárdírozni. Aztán figyelni kell a benzin költségre is, teli tankkal kaptad, úgy is kell visszaadnod, kalkuláld rá még a tankolásokat, útdíjakat az útvonaladtól függően.