2009 december PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Pick Róbert   
2009. december 31. csütörtök, 11:28

2009 december 30-án  Cirkusz-KA, Reggae és évköszöntő.
Kora délután Rock Tamás, a Cirkusz-KA duó gitárosa volt a vendégünk.
Kálmán András, Krecsmári Zsolt és Brati
a reggae gyökereihez vezették vissza a hallgatókat.

Az év utolsó élő megszólalását - és egy gyönyörű verset - ezúton is meg kell köszönnöm Balla Ferenc kollégánknak!


2009 december 29-én Szereltünk és egyeztettünk!
Darvas Kata
és csapata látogatta meg a Rádiót. Ugyanekkor nagy szerelésben voltak "fejlesztőmérnökeink", Szentirmai Gergő és Guci. Külön köszönöm a Zifi-s fiatal, Kiss Robi érdeklődését a technikai részletek iránt!


2009 december 28-án

2009. december 19-27. között Rádiónk csak zenét sugárzott...

2009. december 18. péntek, Hogy lesz vendégből munkatárs és világzenei műsorból karácsonyi köszöntő? 
Egyszerűen: Végh Marianna vendége volt Mészáros Anikó, akitől a babáknak legkényelmesebb szállítási módról, a kendőben tartásról hallhattunk. Aztán adás után jót beszélgettünk Anikóval, melynek eredménye, hogy januártól elindít egy kismamáknak szóló műsort. Köszönjük együttműködését!
Este a Világzenei órában Nagy Réka olyan szép karácsonyi felvételekkel lepte meg a hallgatókat, hogy műsorát el is mentettük az ünnepi napokra!


2009. december 17. csütörtök, Ferencz Balázs Roland és a Zifis fiatalok feltűnése
A stúdióban járt Ferencz Balázs Roland, akit most a Sajnarana zenekar vezetőjeként ismerhettünk meg, és akivel december 30-án - a Muzsikus Világa című műsorban - még jobban megismerkedhetünk. Januártól más terveink is megvalósulnak - remélem...
Ugyancsak januártól lesz közös tevékenységünk a Zuglói Ifjúsági Irodával, akinek munkatársa - Péterfia Dávid - két fiatallal érkezett a stúdióba. Remélem a fiatalok gyakori vendégeink (sőt munkatársaink!) lesznek hamarosan.


2009. december 16. szerda, Vállalkozás és még sok más program
Nagyon-nagy a tempó: ma több olyan beszélgetés volt, melyre méltán lehetünk büszkék: a délelőtti zenei interjú - Az "Azokon a napokon..." együttes vezetőjével, Ratkóczi Hubával, Radács Edit interjúja a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének elnökével - Kovács Patrikkal - egyaránt nagyon magas színvonalú volt.

Nagy Líviát és Orosz Marcit ezúttal csak pár szó erejéig hallhattuk, viszont az Anna Jordan - Cseter Viktória duó elindult azon az úton, amelyen majd különleges hangulatú beszélgetéseiket hallhatjuk a Festészetről.

A Muzsikus Világa című műsorunk vendégétől, vagyis az óceánjáró zongorista, Pécsi Balázstól a világ világlátásáról kaptunk híreket. Balla Ferenc viszont egy új világot látott meg Szőcs László ausztrál hangszerén át. És éjjel - a Ratkó Klubban - a hallgatók kalandozhattak egy régebbi korban.

2009. december 15. kedd, Jog és funky
A nap fő programja a következő napok szervezése volt, de azért erre a délutánra is maradt debütálás: Dr Hörcsik Lajos is elkezdte jogi kérdéseket bemutató műsorát! És este egy nagyon jó zenekar is meglátogatott egy rövid interjúra: a Funk Factoryból Singh Viktória, Bazsinka Ágnes, Bazsinka István és Kovács Attila a késői óra ellenére is nagyon kedvesen válaszoltak kérdéseimre.

2009. december 14. hétfő, Visszatérés...
Pár nap pihenő után - első az egészség! - újra egy "tökéletes napot" bonyolítottunk a Muzsikus Rádióban! A Délelőtti Muzsikus vendége volt az Anna and the Barbies együttes frontembere, Pásztor Anna, aki új lemezük felvételének szünetében tisztelte meg stúdiónkat egy rövid látogatásra. A Gazdasági Együtthatóban Ferik Edit az ajándékozáshoz kapcsolódó kötelezettségekre hívta fel figyelmünket.

Nagy Lívia munkatársunk a múlt héten technikusként kísért egy koncertet Erdélybe, ennek élményeit osztotta meg a hallgatókkal. Este Juhász Tomi a Rockonok című műsorban "Mózsit", a kiváló gitárost látta vendégül, majd Végh Marianna és Balla Ferenc beszélgetését élvezhettük. Nagyon jó hangulatban telt a nap, köszönet a kollégáknak és a hallgatóknak!


2009. december 9. szerda, Radács Edit és Szőcs Laci először, Balla Ferenc és Orosz Marci másodszor, senki többet harmadszor? De!!!
Ezen a napon igazi nagyüzem volt: délután Radács Edittet - és a vállalkozói világot ismerő, sokszínű tudását - ismerhettük meg, utána Orosz Mártonnal és a "Játszoda" Fejlesztéspedagógiai Egyesület "személyi kérdéseivel" ismerkedtünk.

Majd - a megígért előző napi Bizják Gábor interjú ismétlését követően - Szőcs Lászlóval az élő "Bioballance-szal" készített interjút Balla Ferenc. Este tíztől csak ültünk a stúdióban Lacival és hallgattuk, ahogy - immár a Ratkó Klub keretében - a Hair zenéjéről eszébe jutó gondolatait osztja meg velünk Balla Ferenc. Nagyon jó este lett ebből, köszönöm minden munkatársnak és hallgatónak...

2009. december 8. kedd, ...és Bizják Gábor is színre lép!
Aki lemaradt volna róla, hallgassa meg szerdán este 7-től, mert a Muzsikus Világa című műsorban megismételjük azt a beszélgetést, amit a kedd esti Halak című műsor házigazdájával folytattam. Bár Bizják Gábor szerint jobb lenne ha átjavítanánk a címet: Hallak!-ra.

2009. december 7. hétfő, Keleti Blokk és Életmód, valamint Juhász Tamás kiváló műsora!
A Délelőtti Muzsikus adásában belátogatott a stúdióba a rádiónkat is befogadó Keleti Blokk vezetője, Menyhárt Leo, akivel megállapítottuk: a kulturális központ és a rádió növekedése sok olyan technikai kérdést vet fel, melynek leküzdése ugyanolyan nehéz feladat, mint a szervezeteink szellemiségének kialakítása... aztán délután fél háromtól a gazdasági kérdéseké volt a főszerep, köszönet érte Ferik Editnek! Este 7-kor Juhász Tomi is elindította Rockonok című - fiatal zenészeket bemutató - műsorát, melyben Ligeti Vivient - a Pannon Klezmer Band fiatal zongoristáját ismertük meg. Este Végh Marianna is megkezdte életmód műsorát a Muzsikus Rádióban. Remélem sokan hallották az adást!

2009. december 5. szombat, film készült a Muzsikus Rádióban...
Két nap viszonylagos nyugalom után - miközben a rádió természetesen zavartalanul játszotta a magyar előadók felvételeit és időnként a munkatársak is megszólaltak az adásban - szombaton Egyesületünk alapítótagjával, Pálhegyi Máté fuvolaművésszel készített egy rövidfilmet Géczy Dávid a Keleti Blokk folyosóján, vagyis stúdiónk előtt. Aztán beszélgettünk egy nagyot adásban mindkettőjükkel, melynek eredménye még egy rövidfilm-nyersanyag és talán egy új munkatárs, aki nagyon ért a filmekhez...

2009. december 2. szerda, az első nap, amikor "nagy élet" volt a rádióban
Délelőtt - ahogy ígértem - eljött a stúdióba Oláh Dezső jazz-zongorista, aki Junior Prima Díjat kapta a hétvégén. Nagy örömömre Csendes Csaba jazzdobos - a Rádiónak helyet adó Keleti Blokk közkedvelt tagja - is "benézett" és üdvözölte a hallgatókat.

Délután sorban érkeztek a munkatársak: a "Játszoda" című, fejlesztő-pedagógiával foglalkozó műsor vezetője - Orosz Márton -, a "Világzenei Óra" gazdája - Nagy Réka - és a technikus-műsorvezető Nagy Lívia gyorsan megtalálták a közös hangot: nem csoda, hiszen mindegyikük kiváló muzsikus is...

A "Festünk" című műsor gazdái - Jordán Anna és Cseter Viktória számára is meglepetés volt, hogy Balla Ferenc ("Ratkó klub") megérkezését követően azonnal beült a mikrofon mögé és izgalmas kérdéseket tett fel a fiatal festők lehetőségeit taglalva...

És külön köszönet Balla Ferencnek az esti beszélgetésért is, amelyet - egyfajta összevont "Muzsikus Világa" - "Ratkó Klub"-ként tartottunk. Tartalmas nap volt...

2009. december 1. kedd, a háttérmunka napja...
Építgetjük a honlapot: már a galériára is érdemes ránézni. És persze Egyesületünk másik honlapjára is (www.muzsikus.hu), ahol megtekinthető a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetének hétvégi, Rákóczifalván megtartott találkozójának képei is. A mai éjjel a technika építéséé lesz: reméljük nem lesz "műsor-szakadás". Holnap, vagyis szerdán délelőtt 9-12 között Délelőtti Muzsikus, vendégként Oláh Dezső jazz-zongoristát várjuk, aki most készítette el új septet-lemezét, erről is készültek fotók.

...aztán éjjel újra-építettük a stúdió technikáját: köszönet Katona Ádámnak a segítségért!

2009. november 30-án, hétfőn elhangzott az első "hivatalos" Délelőtti Muzsikus!
A sok jó zene mellett a hallgatók megismerhették közelebbről három kollégánkat. Ferik Edit és Marie Clarence elmesélte milyen tervekkel indulnak a Gazdasági Együttható és a "Ha nő a nő..." című műsoruk, ill. mindketten meséltek most megjelent könyveikről. Juhász Tamás a Rock-műsorairól és Vakrandi című adásterveiről mesélt. (Legközelebb tutti nem felejtem el lefotózni! :-) )

2009. november 26-án utolsó főpróbát tartottunk a Délelőtti Muzsikus stúdiójában:
Már vendégek is meglátogattak: a kiváló buzukiművész - Sarantis - a görög zene és más műfajok társításáról mesélt, Bognár Gáborral, Nyári Barbarával és Szabó Annamáriával a 2008-as Kapolcsi fesztiválról és ennek apropóján az Önkéntességről beszélgettünk.

2009. november 25. Próbálgatjuk a technikát...
A stúdiónkban hosszan beszélhettünk a minőségi hangrögzítésről is, ebben Kispite (Almási Tamás) volt partnerünk. Eljött hozzánk Bognár László is, aki - bár jelenleg a Magyar Televízió munkatársa - én rádiósként és a Demokratikus Ifjúsági Alapítvány kommunikációs munkatársaként ismertem meg, amikor együtt közvetítettük a 2009-es "Közöd - az Önkéntes fiatalok napja" rendezvényüket... külön köszönöm, hogy felajánlott egy számítógépet is munkánk megkönnyítésére.
Új munkatárs is felbukkant ezen a napon: Nagy Lívia személyében, aki egyszerre kiváló műsorvezető és szenzációs technikus (Műegyetem, Kommunikáció - Technológia szak!).



2009. november 19. Megszólalt a Rádió!
Gyorsan készítettem is egy gyors interjút az első "szembe jövő emberrel".
Lőrincz György jazz-szaxofonos és stúdióvezető friss koncertélményét mesélte el, és így "elnyerte"
a "Muzsikus Rádió Első Vendége" címet:

 

Módosítás dátuma: 2009. december 31. csütörtök, 11:53
 

Hallgassa lejátszójával

(Ajánlott!)

listen with Window Media Player   listen with Winamp   listen with iTunes   listen with RealPlayer

Hallgassa Mobilról!

MobiltelefonMobiltelefonról

Facebook Like Button

Share

Kép találomra